Szülőként időről időre mindannyian megéljük a bizonytalanságot: „jól csinálom?”, „túl szigorú vagyok?”, „elég figyelmet adok?”, „miért vesztem el megint a türelmemet?” Ezek a kérdések különösen felerősödhetnek, ha valaki szeretne tudatosabban, kiegyensúlyozottabban jelen lenni a gyerek(ek) életében, de valahogy mégsem sikerül úgy, ahogyan szeretné.

A „szeretnék jobb szülő lenni” érzés mögött gyakran ott húzódik a bűntudat, a kimerültség, a saját szülői mintákkal való vívódás, vagy éppen a megfelelési kényszer. A mindennapokban ez megjelenhet feszültségben, gyakori türelmetlenségben, visszatérő konfliktusokban, vagy abban, hogy a szülő úgy érzi: elveszíti önmagát a szerepben.

Sok szülő egyedül cipeli ezeket a terheket – miközben ott a vágy, hogy szerethető és biztonságot adó kapcsolatot építsen a gyerekével. De amikor a saját határok elmosódnak, a saját szükségletek háttérbe szorulnak, és az önreflexió túl kemény önkritikává válik, akkor egy ponton már nem csak a gyerek, hanem a szülő is támogatásra szorul.

A pszichológiai munka ilyenkor nem „gyereknevelési tanácsadás”, hanem egy mélyebb önismereti folyamat, ahol a szülő megtanulhat másként kapcsolódni – önmagához is.

Szülőnek lenni az egyik legmélyebb, legösszetettebb szerep. Nincs tökéletes megoldás – de van fejlődés, és van lehetőség arra, hogy egyre hitelesebben legyél jelen ebben a kapcsolatban.